15. rész - Megfertőzve

- Scott! Scott!

Jean hangja visszhangzott az üres folyosókon. Véget ért az első óra, amikor közölték a tanulókkal, hogy ma nincs több tanítás, ugyanis a tanároknak több, mint a fele eltűnt. Ezt mindenki örömujjongással fogadta igaz, mindenkiben azonnal megfogalmazódott a kérdés: `Hogy-hogy eltűntek? Hogy tudtak csak úgy eltűnni?’ Végül is arra a következtetésre jutottak, hogy mindegy, nekik csak jó. Jean először Scott kocsijához ment, mert arra számított, hogy együtt mennek. Csakhogy Scott nem jelent meg. Jean tíz percet állt a kocsinál, de Scott nem jött. `Biztos történt vele valami’ - gondolta Jean, majd visszaszaladt az épületbe.

Most egyedül járta az üres folyosókat, közben próbálta Scottot hívni, de hiába. A kiáltozásra nem jött válasz. Jean kb. fél órán keresztül mászkált fel-alá az épületben, de Scottnak nyomát se látta. Már éppen kezdett elege lenni, amikor egy elágazásnál bekanyarodva megtorpant és a szájához kapta a kezét.

A folyosó kövén vércseppek és apró szilánkok voltak, a falba pedig mintha becsapódott volna valami, igen nagy erővel. Utóbbira a falat bevonó törött csempék utaltak. Jean összegyűjtötte a szilánkokat. Volt egy feltevése, hogy miből származnak, de közben azon rimánkodott magában, bárcsak ne lenne igaza. A szilánkokat egy nem használt papír zsebkendőbe csomagolta, majd zsebre tette, végül kiment az épületből.

Amint Jean visszaért az intézetbe, azonnal felkereste a professzort.

- Szia, Jean! - üdvözölte Charles. - Mi tartott ilyen sokáig? A többiek már rég megérkeztek. És hol van Scott?

Jean a professzor kezébe nyomta a szilánkokkal teli zsebkendőt.

- Scott eltűnt - tette hozzá. - És ezt találtam az egyik folyosó padlóján.

A professzor megnézte a szilánkokat, majd kijelentette, hogy szeretné mikroszkóp alatt is megnézni és elindult a gyengélkedő felé. Jean követte. A vizsgálat után a professzor ijedten nézett Jeanre, majd kimondta, amitől Jean is a legjobban félt.

- Ez Scott szemüvegéből való.

Eközben…

Scott egy tágas teremben ébredt. Mindene elzsibbadt, sajgott a feje, mintha másnapos lett volna. Lassan körülnézett - és nem tudta, hol van. A terem falait, mennyezetét és padlóját szürkészöld réteggel vonták be, amely mintha elpusztult élőlényekből készült volna. A falakhoz emberek voltak ragadva. Némelyikük még élt, némelyikük nem. A halott emberek mellkasán viszont egytől egyig lyuk volt. Bizonyára valami kirágta magát a mellüregükből. Viszont minden ember hasonlított valamiben: mindegyikük előtt egy-egy 60 cm magas tojás állt. Az már csak mellékes, hogy némelyik nyitva volt, némelyik zárva. Scott előtt is állt egy nyitott darab.

- Ne reménykedjen fiatalember. Magában is van egy.

Scott balra kapta a fejét. A mellette lévő idős férfi szólt hozzá. Korát viszont csak ősz hajából lehetett megsaccolni, ami egészen a válláig ért. Előtte is volt már egy tojás, de még nem volt nyitva.

- Mi… mi van bennem? - kérdezte dadogva Scott.

- Egy fekete dög - válaszolt a férfi. - Az a valami, ami a tojásban van, pár órája szállt le magáról. De az különbözött a többitől. Sötétebb volt. Higgye el, már vagy egy napja itt vagyok, de ez a tojás még nem nyílt ki. Fene tudja, hogy miért. Szívesebben lennék már túl rajta…

Scott már nem figyelt rá. Inkább a testeket figyelte a szemközti falon. Azonnal megtalálta az igazgatót. Éppen vele szemben volt. Aztán jobbra vándorolt a tekintete - és meglátta Varangyot. Ő már halott volt.

Hirtelen egy járaton keresztül belépett a terembe egy bogár. Újabb testet hozott. A falhoz vitte, majd Scottnak hátat fordítva csinált valamit. Amikor elkészült, a test már ugyanúgy a falhoz volt tapadva, mint a többiek. A bogár üvöltött egyet, igaz Scott nem tudta megkülönböztetni attól a visítástól, amit akkor halott, amikor eltalálta azt, amelyik lehozta. A most hozott ember viszont magához tért és ő is üvöltözni kezdett, de ő kétségbeesésében tette ezt. A bogár, aki hozta, lefogta az embert, hogy ne mozogjon annyit, ekkor viszont egy újabb bogár jött be egy másik járatból, hóna alatt egy tojással. Letette a tojást az ember elé, aki könyörögni kezdett az életéért, de senki nem figyelt rá. A tojás kinyílt és egy lény ugrott az ember arcára.

Ez a lény egyáltalán nem hasonlított a fejlett bogarakra, viszont Scott még emlékezett rá, hogy ez juttatja be az embriót a gazdatestbe. A lény világosbarna volt és leginkább egy pók és egy skorpió keresztezésének tűnt. Nyolc lába volt, melyekkel körülfonta az ember fejét; tompa, ruganyos és izmos farkával pedig a nyakát kezdte el szorítani. Az ember végül ellazult, a két bogár pedig elindult arra, amerről a második hozta a tojást.

Scott úgy érezte, az egyik karját ki tudja szabadítani. Sikerült is. Innentől már könnyű volt letépnie magáról a ragadós béklyókat és elkezdett rohanni arra, amerről az embert hozták. A különös réteg, amivel a padlót is bevonták teljesen elnyelte Scott lépéseinek zaját, így viszonylag gyorsan tudott haladni és néhány perc után vízcsobogást hallott. Megpróbált gyorsabban futni, de már elfáradt. Mégis hamar megtalálta a csobogás forrását. Kijutott a csatornába. Arra futott, amerre az iskolát sejtette és megérzései jók voltak. Visszatalált az iskolába, onnan pedig az intézet felé vette az irányt. Végig futott, bár ez nem volt könnyű. Szemüvegének jobb lencséje félúton elkezdett rezegni a letört szilánkok miatt, amelyek már nem tudták rendesen a kerethez tartani a lencsét. Végül is visszaért az intézetbe.

Amint a professzor meglátta Scottot, elésietett.

- Hol voltál? - kérdezte. - Jean halálra izgulja magát miattad.

- Nem is ok nélkül - válaszolta Scott. - Elraboltak a bogarak és bennem is van egy embrió.