19. rész - Hajszálnyira a Haláltól

A csatornában sötét volt. A mutánsok még az orruk hegyéig sem láttak.

- Pyro, - hallatszott egyszer csak Magneto hangja. - világíts!

- Örömmel - válaszolta a megszólított fiú, majd tűzből lovakat formált, melyeket előreküldte, hogy tiszta-e a környék. Szerencséjükre, egy bogár sem volt a környéken.

A harcos elővette azt a botot, amit még Jean vizsgált, mielőtt az első bogár rájuk támadt az intézetben. Enyhén megrázta egyszer-kétszer, mire a bot mindkét oldalon legalább fél métert hosszabbodott és két méter hosszú lett, majd intett, hogy felkészült.

Elindultak az egyik irányban. Sejtelmük sem volt, merre keresgéljenek, de valahol el kellett kezdeniük. Már órák óta barangolhattak, amikor egy hatalmas elágazáshoz értek. Az az egy cső, amin idáig jöttek öt felé szakadt.

- Ajjaj - mondta a professzor. - Most merre?

- Egyszerű - szólt Magneto. - Öt részre oszlunk.

- Nem rossz ötlet - hagyta rá a professzor. - De akkor majd ugyanitt találkozunk… mondjuk egy óra múlva. Magnus, a harcos és én viszont itt maradunk, hogy ha esetleg valakit megtámadnak, próbáljon meg azonnal visszajönni. Egyébként is én fogom megmondani, mikor induljatok el visszafelé. Ez így eddig jó?

A többiek helyeseltek.

- Rendben. A többieket öt csoportra osztjuk. Gambit, Pyro és Vadóc lesz az első csapat. Tiétek lesz a bal szélső járat. Várjatok még! - tette hozzá, mikor a három csapattag elindult a számukra kijelölt járat felé. - Egyszerre induljatok el a többi csapattal. A második csapat Jean, Kurt és Kolosszus lesz. Övék a második járat. A következő csapat tagjai Pietro, Wanda és Kardfog lesznek. A negyedik csapat Evan, Logan és Ciklon hármasa lesz - hirdette ki a csapatokat a professzor, majd Kittyhez fordult. - Te pedig Lance-szel leszel az ötödik csapat. Tiétek a jobb szélső járat.

Kitty nem szólt egy szót sem. A professzor zseblámpát adott mindenkinek, majd útjára bocsátotta a csapatokat a következő útravalóval:

- Ha megtaláljátok a királynőt, ne szálljatok szembe vele, hanem azonnal forduljatok vissza!

Miután a csapatok már hallótávolságon kívül értek, Magneto a professzorhoz fordult.

- Miért Lavinát és Árnymacskát tetted az ötödik csapatba?

- Vészhelyzetben teljesen másképp gondolkozik az ember - felelte a professzor. - Veszélyes helyen vagyunk, és ezt ők is tudják. Szerintem Lance mindig is szerette Kittyt, csak nem mondta ki. Most viszont, amikor az életünkkel játszunk, nem akar majd úgy meghalni, hogy nem vallaná be a szerelmét.

Eközben Kitty és Lance a számukra kijelölt járatban haladtak. Jó ideig semmi különöset nem láttak, viszont egyszer csak Kitty, aki elől haladt, megtorpant. Lance közben is a falakat kémlelte, így nem látta a megtorpant lányt és hátulról nekiment.

- Bocs - mondta, majd előrevilágított, hogy megnézze, mitől álltak meg. Nem tudta mire vélni, amit látott.

A padlót, a mennyezetet és a falakon különös, szürkészölden csillogó réteg borította, ami mintha elpusztult élőlényekből épült volna fel. Végül is úgy döntöttek, hogy továbbmennek. Sokkal halkabban haladtak, hiszen a különös réteg elnyelte lépéseik zaját. Akkor álltak meg újra, amikor Lance lámpájának fénye egy emberi holttestre vetült. Mindketten megborzongtak a látványtól - egy csecsemő holttestét találták meg. Még egy csörgő is volt az apró kezében.

- Ez borzasztó! - mondta Kitty. - Egy ártalmatlan kisbabát megölni és építőanyagként felhasználni…

- Azt hiszem, el kell mondanom valamit - szólt közbe Lance. - Én… nem voltam teljesen őszinte. Mindig is szerettelek, csak az utóbbi időben nem mutattam. Viszont, ha ezek elkapnak, nem akarok úgy meghalni, hogy ezt nem mondtam el.

Kitty Lance nyakába borult és szorosan átölelte a fiút. Közben viszont vegyes érzelmek kavarogtak benne. Egyrészt megkönnyebbült, mégsem utálja a fiú. Másrészt viszont félt, hiszen a bogarak még egy csecsemőnek sem kegyelmeztek, nekik miért kegyelmeznének, ha elkapják őket?

Egyszer csak megmozdult valami a Lance mögötti falban. Egy bogár jött ki a falból, benne hagyva egy, a testének körvonalait tökéletesen tükröző bemélyedést. Egyenesen a pár felé tartott, akik nem vették őt észre. Egy gyors mozdulattal megragadta Lance fejét a két oldalán és elkezdte hátrafelé húzni a fiút, aki erre segítségért kezdett kiabálni.

- Lance! - kiáltotta Kitty és elkapta a fiú bokáját és teljes erőből húzni kezdte. Képessége közben működésbe lépett és a fiú átcsúszott a szörnyeteg hosszú ujjain. A bogár első meghökkenését kihasználva Kitty és Lance rohanva indultak vissza a professzorékhoz. A fekete földönkívüli viszont gyorsan észbekapott és utánuk iramodott. A lehetséges gazdatesteket nem akarta futni hagyni. Sokkal gyorsabb volt a fiatal mutánsoknál, nagyon gyorsan közeledett hozzájuk.

Kitty és Lance fejében a teljes visszafelé vezető úton ott motoszkált a gondolat, hogy `Nem fog sikerülni, túl gyors, végünk van’. Az utolsó kanyarban már szinte a fejük fölött volt. Amikor kiértek a kanyarból, a bogár lemászott a földre, és továbbra is négy lábon rohanva üldözte őket. Már kezdett olyan közelségbe kerülni, ahonnan már rávethetné magát az egyikükre, amikor a professzorék meglátták őket. A harcos gyorsan mutogatott valamit, majd a professzor rákiáltott az üldözöttekre:

- Amikor szólok hasaljatok le! - egy kicsit habozott, majd újra kiáltott. - Most!

Jobb pillanatban nem is szólhatott volna. Ahogy Kitty és Lance a földre vetették magukat, a bogár átugrott a fejük fölött. Ebben a pillanatban a harcos előrenyújtotta a bal karját és a panelből egy hálót lőtt a bogárra. Amint a háló a bogár köré ért, végei összekulcsolódtak és a harcos ezzel csapdába ejtette a bogarat, aki az ugrás lendületétől épp a harcos lába elé gurult. A háló elkezdett zsugorodni, de a harcos ezt nem várta meg és lándzsájával könyörtelenül átdöfte a bogár felét, megadva neki ezzel a kegyelemdöfést.

- Jól vagytok? - kérdezte a professzor az igazán riadt párt.

- Túléljük - felelte Kitty. - Nagyon elfáradtam.

- Akkor már ne is menjetek vissza - hangzott a professzor döntése. - Ha pár méterrel beljebb találkoztok vele, most nem beszélgetnénk itt.

Kitty és Lance nem szólt semmit. Teljes mértékben egyetértettek a professzor döntésével. Egy hajszálon múlott az életük.