20. rész - A királynő

A professzor visszahívta a többi csapatot is. Amikor azok visszatértek, mindenki beszámolt, mit fedezett fel a csapata azon a szakaszon, ameddig eljutottak. Egyedül Logan tudott értékes információkkal szolgálni. Ezek az információk viszont tényleg roppant értékesek voltak.

- Találtunk a csapatommal egy termet - kezdett el mesélni Logan. - A falakat, a padlót és a mennyezetet valamilyen réteggel vonták be. Tele van kinyílt tojásokkal és holttestekkel, amiket a falhoz szorítottak valamilyen béklyókkal. Eléggé rémisztő hely volt.

- Találkoztatok bogarakkal? - kérdezte a professzor.

- Nem, eggyel sem találkoztunk.

- Szerencsétek volt. De nem akkora, mint nekik - mutatott a professzor Kittyre és Lance-re. - Ők találkoztak egy bogárral és épp, hogy sikerült visszaérniük. Mostantól együtt maradunk és arra megyünk, amerre a termet találtátok.

- Rendben - felelte Logan és elindult a járat felé.

A csatornának ez a része jóval szűkebb volt, mint a többi. Logan haladt legelöl, ő vezette a többieket. Mögötte alig maradt le a harcos, arra az esetre, ha felszínre tartó bogarakkal találkoznának. A harcos mögött pedig a többiek haladtak, jóval nagyobb távolságot tartva. Ők figyelték, merre mennek és próbálták megjegyezni az útvonalat, ha esetleg sietősen kell távozniuk. Viszont egyelőre ezt semmi sem támasztotta alá. Sehol egy bogár, síri csönd volt a csatornában. Csak 34 láb verte fel a csatorna csendjét, csak 17-en mászkáltak a csatornában. 17-en, akiket egy kívülálló őrültnek hitt volna. Ők viszont csak mentek, a percek csigalassúsággal múltak. A professzor már kezdte megelégelni a dolgot, és már épp megkérdezte volna Logantől, meddig mennek még, amikor Farkas hirtelen megszólalt:

- Itt vagyunk.

A járat szűk mivolta miatt csak egyesével tudtak bemenni a terembe, ahol szörnyű látvány tárult a szemük elé. A falakon holttestek sorakoztak, a legtöbb ismeretlen bayville-i lakos, de akadtak néhol ismerősök is. Kelly igazgatót azonnal észrevették a többiek közt. A testekben két dolog volt azonos: mindegyikük előtt volt egy-egy nyitott tojás és mindegyikük mellkasán hatalmas lyuk tátongott. A terem padlózata, falai és mennyezete be volt vonva valamilyen szerves réteggel. A harcos ezt is készségesen elmagyarázta.

A réteg részben a bogarak által termelt váladékból, részben az elpusztult bogarak testéből épül. A réteg határozza meg, meddig tart a fészek. Olyan tökéletesen illeszkedik az eredeti talajhoz, hogy képtelenség megállapítani, hol végződik az egyik, és hol kezdődik a másik.

A harcos nem sokat törődött a holttestekkel, hanem elindult egy másik járathoz, az egyetlen járathoz, ami továbbvezethette őket. Amikor a többieknek is elege lett a holttestek látványából, továbbindultak. Most már a harcos ment elöl, a többiek mögötte, megtartva a kellő távolságot. Útközben Kitty feltett egy kérdést a professzornak, ami már régóta foglalkoztatta.

- Lance-szel láttunk egy csecsemőt a rétegbe beépítve. Hogy képesek ezek csecsemőt ölni?

- Ezek a lények, mondhatjuk, hogy tökéletes gyilkológépek. Mentesek mindenféle bűntudattól és az erkölcs béklyóitól. Ha gyilkolásról van szó, nem válogatnak, a szemükben senki sem több élelemnél vagy gazdatestnél.

- Mi lesz, ha a harcos nem képes elbánni a királynőjükkel egyedül? Hiszen mondta, hogy még sosem harcolt királynővel.

- Ezt még én sem tudom. Reménykedek benne, hogy van egy mentő ötlete, amivel elérheti, hogy ne nekünk kelljen megölni a királynőt. Ha viszont nincs, akkor mindent megteszünk, hogy megállítsuk.

Kittynek összeszorult a gyomra. Lehet, hogy éppen most kell meghalnia, amikor végre kibékült Lance-szel? Az út további szakaszán nem esett több szó senki közt. Amikor kezdtek belefáradni a véget nem érő menetelésbe, megpillantották a járat végét.

Sorban kijöttek a járatból és egy, az eddigieknél nagyobb terembe jutottak. A teremben volt valami különös, ami azonnal feltűnt nekik. A terem tele volt tojásokkal. Hatalmas összevisszaságban álltak a tojások, alig volt köztük egy talpalatnyi hely. A jövevények elkezdték a falakat vizsgálgatni fejlettebb bogarak után, de nem találtak. Már kezdtek megnyugodni, amikor hirtelen undorító cuppogást hallottak. A hang irányába fordultak és megláttak egy hatalmas tömlőt, ahogy éppen elhelyez egy tojást sok másik között. A mutánsok elkezdték a szemükkel követni a tömlőt, és igyekeztek megtalálni annak másik végét. Fél perc múlva meg is találták, aminek viszont megdöbbent kiáltások és sikítások lettek a következményei. A tömlő a talaj felett egy kicsivel vízszintesen húzódott, majd hirtelen felfelé kanyarodott és összetapadt egy hatalmas, fekete dologgal.

Csak egy négy méteres, fekete, függőleges testet lehetett látni, ami a legfölső egy méteren hirtelen oldalra is nagyban kiterjedt. Végtagok nem látszottak rajta, sőt a feje sem látszott. Olyan volt, mint egy groteszk figura, aki ott trónol azon a tömlőn, és folyamatosan tojná a tojásokat. A mutánsok gyorsan megértették; a királynő előtt állnak.