- Ilyen nincs! Kettes lett a töri dogám! – kesergett Kurt – Xavier ezért szobafogságra fog ítélni.

 - Nyugi, majd segítek a javító feleletedre – mosolygott rá Kitty – Nem olyan nehéz a Polgárháború… Au! Megint kő ment a szandálomba! – támaszkodott rá Kurtre, hogy kiszedje az alattomos kis kavicsot a lábbelijéből – Ez a legrosszabb abban, hogy Jean és Scott végeztek. Gyalogolhatunk haza.

 - Igen – sóhajtott Kurt, miközben újra elindultak – És a Prof még csak haza teleportálni sem enged.

 - Aha, ez az, amit sohasem tudtam megérteni, hogy mi ebben a… Jaj, ne! – torpant meg hirtelen a lány- Ööö, Kurt nem megyünk inkább át a főútra ezen a mellékutcán? – azzal választ sem várva terelgetni kezdte értetlen barátját.

 - Jó-jó, de miért? – kereste Kurt az irányváltoztatás okát, de egy pillanattal később megvilágosodott, amikor meglátta Lance Alverst a távolban, aki épp feléjük tartott. Ami azonban sokkal furcsább volt ennél, hogy egy szál rózsát tartott a kezében – Mi az, már megint összevesztetek?

 - Nem csak hogy összevesztünk, hanem szakítottam vele. Méghozzá véglegesen – dühöngött Kitty, mert eszébe jutott a tegnap esti heves szóváltásuk – És ha azt hiszi, hogy holmi gisz-gaztól hanyatt vágódok, és megbocsátok neki, hát nagyon téved!

 - Tyűha, min zördültetek össze ennyire? – vigyorgott Kurt végig mutatva a koszos sikátoron – Tényleg valami nagynak kellett lennie, hogy képes vagy itt végig menni…

 - Gyere már! – húzta maga után Kitty Kurtöt, akinek mosolya hamar lekókadt a lány metsző pillantásától – Ez különben is gyorsabb.

 - Szóval, mi történt? –komolyodott el kissé Kurt, mikor látta, hogy ez nem a legjobb barátja egyik megszokott kirohanása.

 - Ó, semmi új – hadarta Kitty, aki tulajdonképpen örült, hogy kiöntheti a lelkét a fiúnak. Azonban, ahogy egyre jobban belemerült a témába, úgy lett egyre indulatosabb – Ő cikizni kezdte a barátaimat, erre én bedühödtem, és én is jól lehordtam az ő haverjait, mire a parkban kisebb közfeltűnést keltettünk a kiabálásainkkal, majd otthagytam a degenerált világszemléletével együtt. Most meg hozza nekem a vacak növényeit! – azzal hirtelen megfordult, és jól mellbe bökdöste a barátját – Minden pasi ostoba, elegem van belőlük egy életre!

 - Valóban? – húzódott el Kurt – Én kérek elnézést.

 - Jaj, Kurt ne haragudj! – húzta vissza Kitty, aki ráébredt, hogy meggondolatlan szavaival megsértette a fiút – Ne vedd magadra, tudod, hogy legkevésbé rád értettem. Csak egyszerűen belefáradtam ebbe az egészbe –szipogta halkan – Apokalipszis legyőzése után minden olyan tökéletesnek tűnt, de most már… Nem tudok mit kezdeni Lance-el. És tudom, hogy minden sokkal egyszerűbb lenne, ha tényleg végleg megszakítanám vele kapcsolatot.

Kurt, aki igazából nem vette magára a lány általánosítását, látva Kitty fájdalmát, szorosan átölelte. Érezte, hogy annak teste remeg az elfojtott sírástól.

 - Csss, nyugi Kitty –duruzsolta Kurt megnyugtatóan, miközben kissé sután simogatta a lány haját – Te egy csinos, kedves, aranyos, jólelkű lány vagy, akinek egyszerűen nincs oka kiborulni egy barom miatt – azzal felváltva kezdte el szidni Lance-et és megnevetetni buta figyelemelterelésével a Kittyt .

Próbálkozását kis idő múlva siker koronázta, és a lány kibújt Kurt testhezálló öleléséből, és egy kényelmesebb helyzetet vett fel a fiú karjaiban:

 - Köszönöm Kurt – mosolyodott el Kitty, miközben megpróbált feltűnésmentesen letörölni egy könnycseppet - Amanda nagyon szerencsés, hogy ilyen barátja van.

 - Ugyan, Lance nála is szerencsésebb – nézett a lány szemébe néhány pillanatig – De nem akarok ezen összeveszni veled –mondta egy elsöprő mosoly kíséretében, mire Kitty csukladozva felnevetett:

 - Rendben, megegyeztünk. – fűzte a kezét a fiú könyökhajlatába – Gyere, menjük. Ha még egy percig itt kell maradnom ebben a szemétdombon, megfulladok.

 - Te akartál erre jönni – kajánkodott Kurt, mire Kitty hegyes könyökét kapta meg válaszként az oldalába, mire bocsánatkérően felemelte a kezét – Talán kivételesen megszeghetnénk a Prof kérését… - nem folytatta a dezertálásának tervét, mert váratlanul összeesett, és csak Kitty kezétől nem hanyatlott le a földre:

 - Kurt, Kurt – rázta a fiú vállát, majd észre vett annak előzőleg felemelt kezében egy apró nyilat – Mi … Ajaj– nyögött fel, mikor meglátott három felé siető sötét ruhás alakot. Mindannyiuk kezében egy-egy különös pisztoly volt. Hirtelen egy finom kis szúrást érzett a nyakában, mire gondolkodás nélkül kezdett anyagtalanná alakulni Kurttel együtt, hátha az alattuk lévő csatornában még elmenekülhetnek. Azonban érezte, hogy kezd elhalványulni körülötte a világ, de még megpróbált egy mentális üzenetet küldeni Xavier professzornak.

 - Professzor, pro… - és minden elsötétedett körülötte.