Kitty hangokat hallott maga körül, de nem igazán tudta felfogni a szavak értelmét. Fájt a feje, a gyomra émelygett, ráadásul a lábaiban is tompa zsibbadást érzett. Aztán megrohamozták az emlékek: Kurt elájul, dobó nyíl, három alak, sötétség, és… és a professzor! Nem tudta, hogy megkapta-e az üzenetét, bár akkor régen közelebb voltak egymáshoz, és nem vesztette el közben az eszméletét. Kiélesítette az érzékszerveit, de más jelét nem adta annak, hogy felébredt.

 - Lehet, hogy fel kéne ébreszteni, hogy maga szedje ki a lábát – szólalt meg ekkor egy mély férfihang.

 - Aztán szépen elsuhanna a kocsin keresztül is- gúnyolódott egy nő – soha többet nem tudnánk elkapni.

„Hát igen, jó lenne>> elsuhanni <<- gondolta Kitty – de pillanatnyilag az is bőven elég, hogy ébren tartsam magam.”

 - Egyébként is- folytatta a nő – Antonio megmondta, hogy pontosan kell felébrednie, mert még egy altatólövedéket már nem bírna ki.

 - Illetve inkább a benne lévő drog – morogta egy harmadik hang közvetlenül mellette – De ha nem csinálunk valamit, elhalhat a lába.

„Micsoda?” – próbálta értelmezni a hallottakat Kitty – „Bedrogoztak, és elhalhat a lábam?” Erre, annyira megijedt, hogy elfeledkezve minden fájdalmáról, és inkognitójáról, felnyitotta a szemét, és mozgatni próbálta a lábát. Látta, hogy egy kombi autó hátsó részén fekszik, és ahol a lábainak kellene lennie, ott egy betontömb volt.

 - Úristen! – kiáltotta valaki – Felébredt!

 - Mi??? – visította a lány – Szipoly, üsd ki gyorsan!

  - De…

 - Csináld!

Kitty nem tudta, hogy mit jelent az a ’’kiütés”, de nem is igazán érdekelte. Erőt gyűjtött, hogy kimeneküljön a kocsiból, de ekkor valaki megfogta az arcát, és gyengéden bár, de határozattan elfordította a fejét. Egy jóképű, fiatal srác arcát látta volna meg, ha nem néz rögtön a rámeredő szemekbe. Azok a szemek! Ragyogó azúrkékben fénylettek, mintha valami vad belső tűz izzana bennük. Teljesen elmerült bennük, és érezte, hogy egyre erőtlenebb lesz. Lábai még egy utolsót mozdultak, hogy kiszabaduljanak a béklyójából, majd újra elvesztette az eszméletét.

- Jó reggelt, kiscicám! – nevetett fel egy idegen férfi.

Kitty egy kórházszoba szerűségben ébredt fel, körülötte, pedig három vadidegen ember, két pasas és egy nő ült. Még mindig nagyon rosszul volt, de most már legalább képes volt értelmesen gondolkodni.

 - Mit akarnak tőlem? – kérdezte rekedten.

 - Te aztán rögtön a tárgyra térsz! – nevetett fel megint meglehetősen idegesítően a délies típusú, rövid, fekete hajú férfi – Semmi színpadias „jaj, a fejem” és „hol vagyok” nyögések?

Még folytatta volna tovább, de a másik nyugodt hangjával félbe szakította:

- Jól érzed magad? – kérdezte, miközben meleg barna szemével csak még jobban feltüzelte a lányt a kifakadásra:

 - Ég a gyomrom, fáj a lábam, elraboltak, és még udvariasan kell felelgetnem az ostoba kérdéseikre – dühöngött Kitty – Egyébként, igen köszönöm, jól vagyok!

 - Milyen bájos! – gúnyolódott a délies fazon – Ugyan Steve látod, nem értékeli a kedvességedet.

 - Antonio – hűtötte le ezzel az egy szóval a nő. Alabástromfehér bőre, ezüstszőke haja, és ezekkel éles kontrakszban álló fekete szeme volt, amivel idáig figyelmesen nézte Kitty minden mozdulatát.

 - Kitty Pryde, ugye? – kérdezte rideg alt hangján, de választ sem várva folytatta – A nevem Penelope McLiam. Ők itt a társaim Steve Messing és Antonio Navarro. Ez pedig a Vadászok főhadiszállása, ami mostantól az otthonod. Azért hoztunk el, mert mi úgy akartuk, hogy mostantól te is Vadász legyél. A lábadat a betonból sikeresen kiszedtük, bár egy ideig még fájni fog, hacsak én meg nem gyógyítom. Nem kell megköszönnöd. A gyomrod azért émelyeg, mert kaptál egy szert, amit ha nem is veszel be tizenkét óránként újra, fájdalmas görcseid lesznek, míg végül belehalsz. Ehhez a vegyszerhez szokik most hozzá a tested, innen a furcsa érzés. A szervezeted magától nem tudja kiüríteni, az ellenszer egyedül nálam van, amit megkaphatsz, ha sikeresen elvégzed a rád kiosztott feladatot. Eddigi életeddel meg kell szakítanod minden kapcsolatot. Itt nem találnak meg. A további insrukciókat később kapod meg. Most kapsz egy órányi gondolkodási időt. Üdvözlünk a csapatban! – azzal feláll, láthatóan nem érdekelve, hogy Kittynek további ezer kérdése maradt megválaszolatlan. Intett a fejével Antonionak és Steve-nek, és magára hagyta a döbbenettől némán tátogó Kittyt.