Idegesen leültem, hogy befejezzem a leckémet, gondolataim viszont állandóan elkalandoztak. Már rettegtem a másnaptól, rettegtem attól, hogy esetleg az iskolában tör rám az újabb fájdalomhullám, ami a farkam kinövésével járna. Majdnem ugyanannyi időre volt szükségem a leckéim befejezéséhez, amennyi a bőröm megváltozásáig eltelt. Mire kész lettem, kopogtatást hallottam.

- Ki az? - szóltam ki.

- Én vagyok az, Scott. Ha gondolod, jöhetsz vacsorázni. Jó lesz, ha sietsz, a professzor be akar jelenteni valamit.

- Azonnal megyek.

Scott nem várt meg az ajtó előtt, hanem előrement. Ezt kihasználva beosontam a fürdőszobába, hogy egy kicsit felfrissítsem magam, csak azután mentem le.

A vacsora ízletes volt. Érdekes módon a professzor semmi jelét nem adta, hogy tudott volna a délután történtekről.

- Mit akart nekünk mondani, professzor? - kérdezte Jean, miután befejeztük az evést.

- Ciklon holnap megérkezik, már nincs messze. Azt mondta, holnap késő délutánra ér ide.

- És azzal a Farkassal mi a helyzet? - kérdezte Scott.

- Róla még semmi hír. Amióta megmondta, hogy visszajön, nem beszéltem vele.

A professzor hirtelen hozzám fordult. Arcán a csodálkozás jelei mutatkoztak.

- Neked sikerült kiürítened a tudatodat? - kérdezte.

- Nem - feleltem meglepetten.

Eltelt néhány másodperc, míg végül rájöttem, mi történt. Tudat alatt különös módon blokkoltam az agyamat, így a professzor nem tudott olvasni a gondolataimban.

Éjszaka keveset aludtam. Nem tudtam szabadulni a félelemtől, hogy lebukok a farkam miatt. Időközben viszont kitaláltam egy megoldást, ami kis szerencsével működhet: amikor megérzem a fájdalmat, nyomban kirohanok a mosdóba, és magamra zárom az egyik fülkét. Így a többi tanuló által észrevétlen tudok maradni, amíg el nem tüntetem a farkam. Valamit viszont elfelejtettem, ami miatt másnap az iskolában megkaptam a magamét.

Földrajz óra volt. A tanár az előző órai anyagból tett fel egy ismétlő kérdést, amire vágtam volna a választ, ha nem jön közbe semmi. De közbejött!

Hirtelen azt éreztem, hogy a nyelvemmel valami nincs rendjén. Éreztem, hogy megmerevedik és megerősödik. Csak előre-hátra tudtam mozgatni, így nem voltam képes egy árva szót sem kinyögni. Eszembe jutott: „Hogy is felejthettem el! A bogarak nyelve halálos fegyver, ami rajtam csak most jelent meg.” A tanár pedig eközben felszólított, de mivel nem tudtam megnyikkanni, csak megráztam a fejem, jelezvén: nem tudom a választ.

Természetesen az egész osztály rajtam röhögött, de ez engem most a legkevésbé sem zavart, arra koncentráltam, hogy újra képes legyek beszélni. Ez fél perc után sikerült is.

Amikor tanítás után elhagytam az iskola épületét, roppant szerencsésnek éreztem magam, hogy végül is nem buktam le iskolatársaim előtt, ennek ellenére továbbra is aggódtam. Tudtam, nem fogom megúszni a bogár farkának kinövését.

Ezúttal egy kis kitérőt tettem, hogy jobban megismerjem a környéket. A bevásárlóközpont felé vettem az irányt, majd onnan indultam vissza az intézetbe. Útközben egy kisutcában láttam egy boltocskát. Maga az épület nem volt annyira érdekes, sokkal inkább az, ami a kirakatában volt: rengeteg gyűrű, egyik szebb, mint a másik. A kirakathoz mentem, és elkezdtem nézegetni őket. Ki tudja, mennyi ideig maradtam volna ott, tekintetemmel a gyűrűket figyelve, ha percek múlva nem jut eszembe, hogy már rég az intézetben kellene lennem?

Elég késő volt, fél öt körül járhatott az idő, amikor visszaértem az intézetbe. A professzor az előszobában várt, láthatólag kicsit mérgesen.

- Hol voltál eddig? - kérdezte.

- Tettem egy kis kitérőt, hogy jobban megismerjem ezt a várost. Elvégre, most már itt lakok, nem?

- Ez igaz, de ilyen sokáig jobb lenne, ha nem maradnál el. Azért veszélyes is tud lenni a város, főleg így, éjszaka.

- Rendben.

Felmentem a szobámba, hogy nekiüljek az aznapi leckéknek. Egyáltalán nem sejtettem, hogy nagyvonalakban ugyanaz fog lejátszódni, mint az előző napon.

Írás közben hirtelen elkezdett szúrni az oldalam. Lerogytam a padlóra, és éreztem, ahogy kinövő farkam átszakítja a ruháimat. Még nem múlt el a fájdalom, amikor kopogtak az ajtómon.

- Ki az? - kérdeztem, nyugalmat erőltetve a hangomba.

- Scott vagyok - hallatszott kintről. - Gyere le, megérkezett Ciklon.

- Mindjárt megyek - mondtam, de egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy képes leszek-e levánszorogni közéjük.

- Rendben. De siess! - mondta Scott, majd hallottam, hogy elindul lefelé.

A fájdalom alábbhagyott, így képes voltam felállni. Magam mögé néztem, és láttam a bogárfarkamat, ahogy jobbra-balra himbálózik mögöttem. Elkezdtem koncentrálni, de beletelt pár percbe, amíg sikerült eltűntetnem legújabb testrészemet. Közben a fájdalom is teljesen elmúlt, így hát lementem a többiek közé, de még útba ejtettem a mosdót, hogy egy kicsit felfrissítsem magam. Ciklon egy fotelben ült, éppen a legújabb élményeit mesélte a többieknek, amikor beléptem a szobába.

- Hol voltál? - mordult rám a professzor.

- Befejeztem a leckémet - válaszoltam.

- Ő lenne az új fiú, akiről beszéltél, Charles? - vágott közbe Ciklon.

- Igen, de sokkal erősebb, mint először gondoltam. Nem csak regeneráló és reinkarnáló erővel rendelkezik, hanem képes felvenni két földönkívüli lény tulajdonságait. Így tudtam végül kitalálni neki egy fedőnevet: ő lesz Hibrid.

- Érdekesen hangzik - mondta Ciklon, majd hozzám fordult. - Meg tudod mutatni, milyen lényekké vagy képes átalakulni?

- Hát… nem igazán - mondtam. Ciklonnak sikerült megtennie azt, amit az intézetben eddig senkinek: zavarban voltam. - Csak néhány emlékem van, a lények még szunnyadnak bennem - mondtam végül, csak hogy végre másra terelődjön a szó.

- Kár. Pedig szívesen megnéztem volna.

Csatlakoztam a többiekhez, együtt hallgattuk tovább Ciklon élménybeszámolóját. Közben érdekes emlékek törtek bennem felszínre: egy kis város szélén láttam egy kevés felforgatott földet, ami könnyen lehetett egy jelöletlen sír is. Valahonnan úgy rémlett, ismerem a helyet, és nincs is túl messze Bayville-től. Meg akartam keresni, éreztem, hogy van ott számomra valami, de hogy mi, arról fogalmam sem volt.

Azt viszont biztosan éreztem, hogy a bogár teljesen felébredt bennem, összes ereje az enyém lett. Még várnom kellett, hogy a vadász ébredéséig még várnom kell, viszont az nem fog ilyen problémákkal, fájdalmakkal járni, ugyanis sokkal több ideje élek együtt vele.